Fidesz: a magyar reformok működnek, a gyurcsányi politika nem

Forrás: MTI

A magyar reformok működnek, a gyurcsányi politika nem – reagált a Fidesz-frakció a DK pénteki sajtótájékoztatójára.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja A magyar reformok működnek! elnevezésű kormányzati plakátkampányt kommentálva azt javasolta a kabinetnek, hogy a valódi tények beszéljenek „a plakátokra nyomtatott hazugságok" helyett.

A Fidesz-frakció az MTI-nek küldött válaszában azt írta: az ország állapotáról hazudozni és az adatokat meghamisítani csak Gyurcsány Ferencnek és a szocialistáknak jutott eszébe, akik alkalmatlanságukkal csaknem Görögország sorsára juttatták Magyarországot.

A kormánypártiak álláspontja szerint Magyarország ma pénzügyileg stabil, Európa élén jár a gazdasági növekedésben, a munkanélküliség csökkentésében, és több mint húsz éve nem volt annyi embernek munkája, mint most. Csökkennek az adók, a rezsi, minden évben nő a minimálbér, az ország saját erejéből béremelési programokat indított a rendőröknek, a katonáknak, a tűzoltóknak, az ápolóknak, az orvosoknak, a pedagógusoknak és a szociális dolgozóknak – sorolták, hozzátéve, hogy a fizetések és a nyugdíjak értéke is nő, mert az infláció ötven éve nem volt olyan az alacsony, mint most.

„A baloldallal ellentétben sem megszorításokat, sem bevándorlókat nem akarunk" – zárta reagálását a Fidesz.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!