A Fidesz tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság határozatát

Forrás: MTI

A Fidesz tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság (Ab) döntését a földvagyonról szóló törvényről – közölte Tuzson Bence, a kormánypárti frakció szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Ab hétfőn mondta ki: alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló április végén módosított törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos változtatása, amely szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tulajdonosi joggyakorlása alá kerülnek a nemzeti parkokhoz tartozó földek.

Tuzson Bence kérdésre úgy reagált: a kormánytöbbség azt tartotta fontosnak, hogy az állami vagyon egységes elvek alapján kezelt vagyon legyen, és – a környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályokat is maradéktalanul betartva – egy helyen szülessenek meg a döntések.

A Fidesz természetesen tiszteletben tartja az Ab döntését, a kormánypárt az írásbeli indoklás áttanulmányozása után alakítja ki álláspontját, és annak megfelelő szabályozási javaslatot terjeszt majd az Országgyűlés elé – mondta a szóvivő.

Tuzson Bencét reagáltatták arra is, hogy a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasított az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel megvádolt kilencvennégy éves Biszku Béla ügyében. Biszku Béla az 1950-es évektől az állampárt vezetőségéhez tartozott, 1956 után volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes is.

A Fidesz-frakció szóvivője az ítélőtábla döntését úgy kommentálta: a legfontosabb, hogy ha valaki bűncselekményt követ el, annak mindig meglegyen a következménye, „különösen, ha ilyen súlyú bűncselekményt követ el".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!