Fidesz: A trágárságnak, a rendzavarásnak nincs helye az Országgyűlésben

A trágárságnak, az ocsmányságnak és a rendzavarásnak nincs helye az Országgyűlésben - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője szerdán a parlamentben az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények, valamint a házszabály módosítását kezdeményező javaslatok vitájában.

kdnp.hu – MTI

Kocsis Máté - aki egyik előterjesztője az indítványoknak - azt mondta, nem lesznek új szabályok, szigorítják a jelenlegieket: ami eddig is tilos volt, ezután is tilos lesz. A fegyelmi szabályok kapcsán azért folyik küzdelem az ellenzék részéről, hogy „ezeket olcsón lehessen elkövetni" - tette hozzá.
   
Egy másik előterjesztő, Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes vezetője elmondta, az ülés zavartalan lefolytatásának biztosítása az ülést vezető elnök, illetve az ülés vezetésében közreműködő jegyzők feladata lesz. A javaslat az egyes magatartások körében az alkalmazható szankció mértékét és fokát differenciáltan indítványozza szabályozni, igazodva a jogsértés súlyához - tette hozzá

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!