Fizetés nélkül maradtak a diósgyőri kohászok

Forrás: MTI

Nem kapták meg februári járandóságukat eddig a diósgyőri kohászok, miközben a hivatalos fizetésnap minden hónap tizedike – olvasható az Észak-Magyarország mai számában.

Az elmúlt év decembere óta termelését szüneteltető DAM 2004 kft. csaknem kilencszáz dolgozója – akiknek elbocsátását a közelmúltban jelentette be a cég vezetése, és akiktől áprilisban, illetve májusban válnak meg – számláján kedden nem jelent meg a februári fizetés – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapban.

Ágotai József, a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi vezetője azt nyilatkozta: egy keddi egyeztetésen az ügyvezető jelezte, reményei szerint még ezen a héten pénzükhöz juthatnak a kohászati dolgozók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!