Folytatják a járműállomány fejlesztését a Volánnál

Forrás: MTI

A következő években folytatódik a közúti tömegközlekedés fejlesztése, a korábbi Volán társaságok integrációjából alakult regionális közlekedési központok mintegy 1000 új autóbusz beszerzését tervezik, a már eddig megvett 600 új busz mellé – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Becsey Zsolt kiemelte: a helyközi közösségi közlekedésben a szolgáltatások fejlesztése, az új buszok beszerzése azért is különösen fontos, mert mintegy másfél év múlva lejárnak a helyközi autóbusz közlekedés közszolgáltatási szerződései, 2017 január elsejével az uniós elvárások alapján Magyarországon is megkezdődik a távolsági tömegközlekedés liberalizációja.

Így az állami tulajdonú Volánok versenytársakat kaphatnak, az állam addig is a szolgáltatások javításával igyekszik versenyképessé tenni ezeket a cégeket – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!