Folytatódtak a tárgyalások a szociális szféra érdekképviseleteivel

Forrás: MTI

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) képviselője folytatta szombaton a sztrájktárgyalást a szociális ellátások területén legnagyobb tagságú, több ezer munkavállalót képviselő szakszervezetekkel – közölte a tárca az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) csatlakozott a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) sztrájktárgyalásához. Mint írták, a megbeszélésen a két szakszervezet együttesen kezdeményezte az Ágazati Kollektív Szerződés megkötését.

A megbeszélésen – amelyen Nyitrai Imre, az Emmi szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, valamint Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnöke és Boros Péterné, az MKKSZ főtitkára vett részt – szó volt még az ágazati és kiegészítő bérpótlékok jövő évi rendszeréről, valamint a munkaközi szünet és szabadságnapok kérdéséről is.

Az Emmi emlékeztetett: a kormányzat és az érdekképviseletek rendszeresen tartanak egyeztetést, és a tárgyalásokat napokon belül folytatják.

A közlés szerint Nyitrai Imre elmondta: ősszel nyújtják be az Országgyűlésnek a munkaközi szünetekre vonatkozó javaslatot, az ágazati életpálya további elemeit pedig 2016-ban véglegesítik. Reményét fejezte ki, hogy a napokban összeülő Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum keretei között nem csak e két szakszervezettel, hanem minden szereplővel folytatni lehet a közös munkát.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!