A Frankfurter Allgemeine Zeitung írása a magyar nemzetfogalomról

Forrás: MTI

Georg Paul Hefty, a FAZ Magyarországgal rendszeresen foglalkozó rovatvezetője A kettős nemzetfogalom című írásában egyebek között úgy vélte, hogy Magyarország még nem birkózott meg az 1920-as trianoni és az 1947-es párizsi békeszerződés következményeivel. Ez mutatkozik meg a kettős nemzetfogalomban. Az új magyar alkotmány is kettős értelemben használja a nemzet kifejezést; egyszer az államnemzet, másszor a kultúrnemzet jelentést tulajdonítja neki – fejtette ki.

Hozzátette: „Magyarország nem tud lemondani a nemzetfogalom tág meghatározásáról, és nem tudja beérni azzal, hogy a fogalmat korlátozottan, az országhatáron belül élő lakosságra vonatkozóan használja. Ehhez egyrészt túl nagy a szomszédos államokban élő magyar kisebbségek aránya, másrészt az évtizedes, helyenként évszázados szembenállás miatt nem elég nagy a fogadókészség az ottani többségi lakosság részéről". Ugyanakkor az EU „világosan elhatárolt állami hatáskörökre épül", a „nemzetek és a nemzeti kérdések visszaszorítását" célzó törekvésbe pedig nem illik bele a „határokon átívelő aggodalom a szomszédos országokban élő lakosságrészek iránt", vagy éppen „a saját állampolgárság megadása" más országok lakosainak.

Kifejtette: mindenekelőtt baloldali és liberális politikusoknak nehéz megértést tanúsítani a számukra „nacionalistának" tűnő erőfeszítések iránt. Számukra a „»nacionalisták« rendbontók vagy hamisan éneklők az európai hangversenyben". Orbánnak „és »nemzeti konzervatívnak« minősített kormányának ezért eleve kevés barátja van az EU-ban", ebben a helyzetben pedig a kormányzás „részleteit érintő kritikák némelyike csupán akadékoskodás".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!