Frölich Róbert az országos főrabbi

Forrás: MTI

Frölich Róbertet, a budapesti Dohány utcai zsinagóga főrabbiját választotta meg országos főrabbinak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) Rabbitestülete hétfőn. A Mazsihisz az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Frölich Róbert 1965-ben született Budapesten, a középiskola elvégzése után, 1986 és 1988 között a Bethlen téri zsinagóga vallásoktatója, majd 1989-től a Dózsa György úti zsinagóga rabbihelyettese volt. 1990-ben avatták rabbivá, előbb az újpesti zsinagóga, egy évvel később pedig a Páva utcai zsinagóga rabbija lett. A Dohány utcai zsinagóga főrabbijává 1993-ban nevezték ki.

Kitértek arra is, hogy idén januárban a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) akkori vezetője, Schwezoff Dávid a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerével kapcsolatos pályáztatás miatt felmondott Frölich Róbertnek, ezt azonban mind a zsinagóga közössége, mind pedig a rabbitestület elutasította, és megerősítette a főrabbit pozíciójában.

A közlés szerint Frölich Róbert vallási pályája mellett oktatói, illetve katonai karriert is befutott. Tanított a Lauder Javne Világi Zsidó Iskolában és az Anna Frank Gimnáziumban is, majd 1996-tól az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem tanára, 1998-tól 2006-ig pedig adjunktusa volt. 1991-ben került a Honvédelmi Minisztériumhoz, ahol először az egyházi szakértői irodában volt vallási szakértő, majd 1993-ban a Katonai Lelkészi Hivatal lelkésze lett. 1994-ben kinevezték a Tábori Rabbinátus vezető tábori rabbijává ezredesi rangban, majd 1995-ben dandártábornokká. Az aktív katonai szolgálatból 2010-ben nyugállományba vonult. Nős, két gyermek apja.

A Mazsihisz hozzátette, hogy a neológ rabbik több más tisztségről is döntöttek: a rabbiság vezetőjének Deutsch Róbertet nevezték ki közfelkiáltással, helyettesének Schönberger András pécsi főrabbit, valamint Radnóti Zoltánt, a budapesti lágymányosi zsinagóga rabbiját választották meg titkosan.

Heisler András a Mazsihisz elnökeként, a szervezet világi vezetőjeként gratulált Frölich Róbertnek és az új tisztségviselőknek.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!