Gálszécsy András szerint kizárható a politikai szál a Galambos-ügyben

Forrás: MTI

Gálszécsy András, az Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere szerint kizárható a politikai szál a Galambos-ügyben, mivel egy volt miniszter és egy titkosszolgálati vezető eljárás alá vonása sokkal nagyobb kár okozhat, mint amekkora hasznot hajtana. A volt miniszter hétfőn az ATV reggeli műsorában azt mondta: „a Fidesznek nem lehet érdeke ekkora nemzetközi politikai botrányt kavarni csak azért, hogy kellemetlenségeket okozzon a szocialistáknak”.

Rendkívül nagy károkat okoz ez az ügy például a magyar és a nyugati titkosszolgálatok kapcsolatában, hiszen utóbbiaknak annak idején már „meglehetős fenntartásokkal kezelték” Laborc Sándort kinevezését a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) élére azért, mert a szovjet titkosszolgálat (KGB) akadémiáján tanult. A volt miniszter elmondta azt is, hogy a gyanúsítás lehetséges magyarázataként eddig a sajtóban a Mol részvényeinek orosz kézbe való feltételezett átjátszását és az Egymásért Egy-másért Alapítvány ügyét említették, viszont ezek gazdasági bűncselekményeknek minősülnek, nem pedig kémkedésnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!