Forrás: MTI
A budapesti orosz nagykövet szerint gázelosztó központtá válhat Magyarország a tárolói kapacitására építve – írta a Napi Gazdaság. Szergejev Vlagyimir Nyikolájevics a lap legfrissebb számában megjelent interjúban kifejtette: Magyarország érdekelt egy regionális gázelosztó központ létrehozásában, mert ezzel javítana az ellátás biztonságán. Közel hatmilliárd köbméteres tárolói kapacitásával az ötödik helyen áll az EU-ban. Szerinte az itteni elosztó központot a belátható jövőben főként orosz gázzal lehetne feltölteni.
Hangsúlyozta, hogy egy ilyen projekt nem valósulhat meg a két ország politikai együttműködése nélkül, annak sikere „példátlan stratégiai partneri szintre emelhetné a két ország energetikai együttműködését, a kölcsönös előnyökre építve”.
Utalt arra, hogy a Gazprom és az MVM megállapodása alapján tavaly az év végén 700 millió köbméter orosz gáz került a magyar tárolókba, ami szavatolta a magyar fogyasztók ellátását a téli időszakban, az ukrajnai tranzitútvonal kockázatának jelentős növekedése mellett is.