A görög helyzet rendezése összeurópai problémává vált

Forrás: MTI

Varga Mihály szerint ismét bebizonyosodott, hogy Magyarország a korábbi kritikák ellenére vállalt és képviselt gazdasági programjának köszönhetően lábalt ki az elsők között az egész Európát sújtó krízisből. A Nemzetgazdasági Minisztérium keddi közleménye szerint a miniszter így értékelte az unió gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) keddi ülésén elhangzott, a görög helyzetről szóló elnökségi beszámolót.
 
Az elfogadott mentőcsomag, illetve annak várható következményei nem lesznek számottevő hatással Magyarország gazdasági és pénzintézeti működésére – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A Magyarországot képviselő tárcavezető szerint Görögország az elmúlt években hozott döntései, valamint a nemzetközi intézmények által javasolt terápia miatt már nincs abban a helyzetben, hogy egyedül dönthessen arról, miként kívánja rendezni megrendült gazdasági helyzetét.

A közlemény szerint Varga Mihály úgy látja, a görög viszonyok rendezése összeurópai problémává vált. A hétfői megegyezés még nem jelent végleges megoldást, szigorú feltételeknek kell teljesülnie; egyebek mellett több nemzeti parlament, beleértve a görög és a német törvényhozás jóváhagyására is szükség van, hogy formálisan is megkezdődhessenek a tárgyalások a program részleteiről. A nemzetgazdasági miniszter szerint a görög társadalomnak óriási terhet jelent majd a hitelcsomag közvetlen és közvetett hatása.

A tanácskozáson megvitatták a luxembourgi elnökség Ecofin-munkaprogramját. Magyarország támogatja az Európai Beruházási Terv megvalósítását, amely az európai gazdaság növekedésének útjában álló egyik akadály, a beruházások elmaradásának felszámolását tűzte ki célul.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!