Gyalázat, amit a baloldal a járvány kapcsán művel

Magyarországnak a legagresszívebb világpiaci verseny közepette is több ezer lélegeztetőgépet sikerült beszereznie - írta a Fidesz keddi közleményében, amelyben gyalázatosnak minősítette, amit a baloldal az egész koronavírus-járvány alatt művel.

kdnp.hu – MTI

 Előzőleg a DK-s Varju László arról beszélt, Szlovákia mintegy feleannyiért vásárolt lélegeztetőgépeket, mint Magyarország.

A Fidesz az MTI-nek küldött reagálásában úgy fogalmazott: miközben a baloldal kamuvideók gyártásával, a védekezés akadályozásával van elfoglalva, egészségügyi, külügyi, rendvédelmi szakemberek ezrei dolgoztak az országban azért, hogy a védekezéshez és az életmentéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre álljon.

„Itt nem fordult elő és nem is fordulhat elő az, hogy azért haljon meg valaki, mert nem jut neki lélegeztetőgép" - hangsúlyozta a nagyobbik kormánypárt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!