Gyurcsány a civilek körül ólálkodik

Forrás: MHO

Egyezkedni próbál egy százezres kormányellenes tüntetés érdekében a Magyar Demokratikus Charta élén Gyurcsány Ferenc az Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoporttal – értesült a Magyar Hírlap civil körökből. Forrásaik szerint maga a bukott kormányfő kereste meg a március 15-én a fővárosban több tízezres demonstrációt lebonyolító civil csoportot, ám a végleges megegyezés a két fél között még több, mint kérdéses. Az eredeti tervek szerint április 15-én az Alkotmány utcában lesz az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport által szervezett demonstráció „az egypárti alkotmány ellen”.

A Gyurcsány-féle Magyar Demokratikus Charta már meghirdetett tüntetése pedig április 16-án lesz a Batthyány-örökmécsesnél. A Bauer Tamás, Debreczeni József, Vágó István és Vitányi Iván fémjelezte balliberális szervezet „az Orbán-alkotmány elutasításáért” megy utcára. A Magyar Hírlap szocialista informátorai ugyanakkor közölték, hogy most nem különösebben izgatja a pártvezetést Gyurcsányék akciója, ugyanis az MSZP „forró” kormányellenes tömegtüntetést tervez a fővárosban május 1-jére, előtte viszont részországgyűlést tart az egykori Szikra moziban, ahová a Parlament melletti Bibó-szobortól vonul át majd az MSZP frakciója.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!