A Gyurcsány-Bajnai-korszakban eljátszották a fiatalok jövőjét

kdnp.hu
Forrás: MTI

Bajnai Gordon volt miniszterelnök hétfőn a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány oktatási konferenciáján elsődleges, minden mást megelőző feladatuknak nevezte a magyar oktatás megújítását.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján erre úgy reagált: Bajnai Gordon és a baloldal 2010 előtt egyszer már lehetőséget kapott arra, hogy átható lépéseket tegyen az oktatási rendszerben, ám ehelyett eljátszották a fiatalok jövőjét. Olyan oktatási rendszert alakítottak ki – „odadobva a gyeplőt a liberális párttársnak” –, amelynek nyomán értéktelen diplomák ezreit adták ki, a munkanélküli fiatalok száma pedig megkétszereződött a Gyurcsány-Bajnai-korszak idején – mondta.

A kormánypárti politikus szerint az embereknek nincs szükségük ilyen oktatási rendszerre, ezért oktatásügyben Bajnai Gordonnak inkább szerénységet kellene tanúsítani, semmint programot alkotni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!