Gyurcsány és bizalmasa meggyalázta 1956 emlékét

Forrás: MTI

A Fidesz szerint 55 évvel az 1956-os forradalom után Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és egyik bizalmasa meggyalázta ,56 emlékét, meggyalázta Wittner Máriát.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője és Kocsis Máté, a párt országgyűlési képviselője ezt arra reagálva mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció egyik tagja, Dániel Péter ügyvéd a Facebookon azt írta Wittner Máriáról, hogy a  fideszes  képviselő „primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prosti”.  

Kocsis Máté szerint csak a „legelvetemültebb gazemberek” támadják Wittner Mária személyén keresztül a forradalom emlékét; olyanok, akik kicsinyes politikai céljaikért paradicsomszósszal és kaszinótojással küzdenek, „és gyaláznak olyan embereket, akik 1956-ban nem paradicsomszósszal, meg kaszinótojással harcoltak, hanem tankok elé álltak”.  

A politikus szerint Dániel Péter bejegyzései minősítik Gyurcsány Ferencet is, aki mindeddig nem határolódott el emberétől.  

Selmeczi Gabriella úgy fogalmazott: "bemutatkozott a Demokratikus Koalíció". Hozzátette: szerinte – bár illúzió erre várni – teljesen természetes dolog lenne, ha „ezt a sötét alakot” kivetné magából a Demokratikus Koalíció és elhatárolódna tőle.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!