Gyurcsány Ferenc bűnöző lesz?

Forrás: MTI, MNO, hirszerzo.hu

Ha az Országgyűlés kivételes eljárásban, már október 4-én döntene arról a Jobbikos javaslatról, amely börtönbüntetéssel sújtaná a parlamenti vizsgálóbizottsági meghallgatástól távol maradókat, akkor Gyurcsány Ferenc egy újabb meghívás elutasítása esetén bűncselekményt követne el - erről Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője nyilatkozott a Magyar Nemzet mai számában.

A politikus – aki az általa „lex Gyurcsányként” nevezett javaslatot jegyzi –  azt is elmondta: ebben az esetben az MSZP "felbujtó" magatartása a párt feloszlatásához vezetne.

A napilap felidézte: sem Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, sem Szilvásy György nem jelent meg a 2006-os jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság előtt.

Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnöke a lapnak úgy nyilatkozott: a Fidesz frakciója még nem alakította ki végleges álláspontját, de valamilyen formában meg kell oldani ezt a kérdést. Mint mondta, ez lehet a bizottság bírságolási jogának kiterjesztése, pénzbüntetés vagy a házszabály újragondolása is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!