Gyurcsány hozza nyilvánosságra az IMF-szerződés feltételeit

<i>Forrás: MTI</i>

A Fidesz elnöksége határozottan felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy 24 órán belül hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelszerződés minden feltételét - mondta az ellenzéki párt szóvivője a Fidesz elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter közölte: tudni akarják, mennyi a kamat, mikor kell a hitelt visszafizetni, és milyen további megszorításokat írt elő az IMF Magyarország számára a hitelfelvétel lehetőségéért. Hozzátette: mindeközben hétfő este kiderült, hogy a kormány már le is hívta az első 5 milliárd eurót, dacára annak, hogy korábban számtalan nyilatkozatot lehetett hallani arról, hogy ez csak egy biztonsági tartalék, amit nem fognak lehívni. A Pénzügyminisztérium közölte: minden részletében nyilvánosak azok a feltételek, amelyekkel a Nemzetközi Valutaalap Magyarországnak hitelkeretet biztosít.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!