Gyurcsány maga adta át a sajtónak az őszödi beszédet

Szanyi Tibor a Facebookon folytatta a Gyurcsány-szimpatizánsokkal vívott szópárbajt: most az őszödi beszéd került szóba. Kijelentette: azt a beszédet maga a szónok és közvetlen munkatársai, közös döntéssel adták át a sajtónak.

Szanyi hozzászólása egy bejegyzésre: „Kedves Norbert! Azt ugye nem tudjuk, hogy ki szavaz az MSZP-re, hiszen ez titkos, illetve csupán hivatkozás. Ez tehát a legkevésbé sem jogosít fel senkit arra, hogy beleszóljon a párt belső életébe. Ahhoz tagnak kell lenni, habár még ekkor sem biztos, hogy az MSZP-re szavaz az illető. Nekem a saját pártszervezetemben van olyan, nem is egy, aki még hangoztatja is, hogy másra szavazott. Ami pedig az őszödi beszédet illeti, nos e tekintetben kérlek, ugord meg azt a logikai lécet, hogy ha az egy jó beszéd volt, akkor miért is baj, hogy kiszivárogtatták? Ha pedig ártott a kiszivárogtatás, akkor rossz beszéd volt. Én a magam részéről és a magam számára elég világos képpel rendelkezem a történtekről. Ha te is, akkor minden rendben.”

Szanyi később így folytatta: „Norbert! Nem miattad, hanem mert tudom, hogy elkerülhetetlen a szembesülés: ezt a beszédet maga a szónok és közvetlen munkatársai, közös döntéssel adták át a sajtónak és másoknak.”

Szanyi megint később: „Kiszivárogtatni csak az tud, aki az anyag birtokában van. Ennek az anyagnak egyedül a szónok és bizalmi környezete volt birtokában. Tudom, Sándor, Te a büdös életben nem fogod elhinni, de csak maga a szónok eddig ötféle verzióval állt elő, legutóbb azzal, hogy kézírással leírja egy papírra és az elnökség rendelkezésére bocsájtja. Természetesen ebben sem cselekedett. Csak a szája járt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!