Gyurcsány nem látja beigazolódni a vádakat

Forrás: MTI

Gyurcsány Ferenc úgy véli, az ügyészség által a parlament mentelmi bizottságának megküldött iratok sem igazolják Polt Péter legfőbb ügyész gyanúját, amely szerint a volt kormányfő hivatali visszaélést követett el a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, sőt az ellenkezőjét támasztják alá. A volt miniszterelnök azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy a képviselői irodaházban megnézte az említett dokumentumokat. Elmondta, a legfőbb ügyész szerint az róható a terhére, hogy 2008 májusában a sukorói kaszinóberuházást tervező befektetőkkel folytatott parlamenti megbeszélésén kifejezte támogatását a projektet illetően, és „ezzel – hivatali hatáskörét túllépve – lényegében döntést hozott”.

Gyurcsány Ferenc szerint azonban a Polt Péter által a mentelmi bizottságnak megküldött iratok ezt cáfolják: a megbeszélésen részt vevő, az ügyben folyó polgári perben meghallgatott tanúk egybehangzóan állítják, hogy ott nem született döntés. Gyurcsány Ferenc arra is kitért, hogy ha Polt Péter gyanúja megállná a helyét, abból az következne, hogy minden miniszterelnök számtalanszor túllépi a hatáskörét, amikor az ország érdekében általános támogatásáról biztosít olyan nagyberuházásokat, amelyek több ezer embernek adhatnak munkát.

„Nyugodtan elmondhatom, ugyanezt tettem az Audival, ugyanezt tettem a Mercedesszel. Ha ez bűn, ezerszer követtem el ezt a bűnt” – hangsúlyozta. A büntetőeljárási törvény nyári módosítására hivatkozva – amely lehetővé teszi, hogy kiemelt büntetőügyekben az ügyészség döntse el, mely bíróságon emel vádat – a volt kormányfő azt mondta: meggyőződése, hogy nincs olyan bíróság, amely megállapítaná a felelősségét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!