A Gyurcsány-párt a KDNP segítségét kéri

Forrás: MTI

A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri a KDNP-frakció tagjait, hogy ne szavazzák meg az új országgyűlési törvényt és ezzel ne szüntessék meg a DK frakcióalakításának lehetőségét – mondta Vadai Ágnes sajtótájékoztatóján.  

Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy az országgyűlési törvényjavaslat szerint a DK nem alakíthatna frakciót, mivel nem indult az előző országgyűlési választásokon, így nem érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt.

Vadai Ágnes emlékeztetett arra, hogy a KDNP szintén nem indult önállóan a választásokon.    

A DK szerint a mostani eljárás azt jelenti, hogy nem a választók akarata, hanem a Fidesz jóindulata döntené el, hogy melyik párt alakíthat frakciót és melyik nem.   

Az ellenzéki párt ezért arra kéri a KDNP-t, hogy vállaljon szolidaritást a DK-val és ne szavazza meg az országgyűlési törvényjavaslatot, így nem lenne meg a szükséges kétharmados többség és a DK a KDNP-hez hasonlóan alakíthatna frakciót.

Vadai Ágnes a KDNP-s politikusoknak címezve idézett Máté evangéliumából is: „szeressétek ellenségeiteket!” Az ellenzéki politikus szerint ráadásul a DK nem is ellensége, csak politikai riválisa a KDNP-nek, amelyet a Fidesz megpróbál elhallgattatni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!