Gyurcsány vádaskodik

Forrás: MTI

A Fidesz frakcióvezetője arra kérte a parlament mentelmi bizottságának fideszes tagjait, hogy a legnagyobb körültekintéssel járjanak el, mielőtt döntést hoznak Gyurcsány Ferenc szocialista képviselő, volt miniszterelnök mentelmi joga ügyében.

A volt kormányfőt hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, a legfőbb ügyész ezért mentelmi jogának felfüggesztését kérte. Lázár János Fidesz-frakcióvezető sajtótájékoztatóján közölte: tekintettel arra, hogy egy milliárdos bűncselekményről van szó, valamint arra, hogy a rendszerváltás óta még nem fordult elő, hogy egy ilyen típusú ügyben a legfőbb ügyész kezdeményezze egy volt miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését, alapos, körültekintő döntésre kérte a mentelmi bizottság fideszes tagjait. Hozzátette, a leghatározottabban visszautasítja azt a feltételezést, amely szerint a kormányoldal nyomást akarna gyakorolni az ügyészségre. Emlékeztetett, a feljelentést az LMP tette.

Szerinte egy hónapig is eltarthat a vita a testületben. Megjegyezte, mint mindenkit, így Gyurcsány Ferencet is megilleti az ártatlanság vélelme, „mi ezt tiszteletben is kívánjuk tartani”. Arra a kérdésre, hogy személyes véleménye szerint fel kellene-e függeszteni a mentelmi jogot, a frakcióvezető úgy válaszolt: az álláspontját a mentelmi bizottság javaslata után alakítja ki. Azt azonban elgondolkodtatónak tartja – folytatta –, hogy senki nem vitatja, hogy az alapügyben, a sukorói beruházás ügyében kár érte a magyar államot. „Meg kell találni azt a felelőst, aki ezt a kárt okozta” – hangsúlyozta.

Azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc közölte, lemond mentelmi jogáról, Lázár János azt mondta: a mentelmi jog nem a képviselőé, arra pedig az Országgyűlésnek van joga, hogy mérlegelje annak felfüggesztését vagy fenntartását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!