Gyurcsány zavaros magyarázata

Forrás: MNO

Bár Gyurcsány Ferenc az alkotmányozás elleni Charta-tüntetést szervezi, elismerte, tudott arról, hogy kormányzása idején az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban alkotmányozási munka folyt. A szocialista politikus szerint azonban annak eredményét, a Magyar Nemzet által bemutatott 75 oldalas, többször pontosított tervezetet már sem ő, sem a kormány többi tagja nem ismerte meg.

A lap úgy tudja, a nem nyilvános koncepcióba az egyeztetési folyamat eredményeként, beleírták azt is, hogy az ügyészséget a kormány alá kell rendelni. Ez azért is figyelemre méltó, mert az MSZP idáig nyilvánosan élesen támadta az ezt célzó elképzeléseket. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője leszögezte, az MSZP minden kritikája hiteltelen az alkotmányozás folyamatában, miután kiderült, hogy „titokban ők is alkotmányt készítettek elő”. A szocialisták azzal védekeznek, hogy nem tudtak a Gyurcsány–Petrétei-féle alkotmánytervezetről – olvasható a Magyar Nemzet mai számában, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!