Gyurcsányék a senki földjén

Forrás: MNO

Nagy reményekkel vágott neki a Demokratikus Koalíció a 2012-es évnek a 2011. október 22-i megalakulását követően. Ennek egyik alapja az volt, hogy például a Tárki adatai szerint a Gyurcsány-párt a biztos szavazók körében a teljes ismeretlenségből egyből négy százalékra erősödött, majd februárban átlépte az ötszázalékos küszöböt, áprilisra pedig már hét százalékra nőtt a támogatottságuk. Ezt követően lejtmenetbe váltottak, és júliusra két százalékra csökkent a népszerűségük.

A pártban biztosak voltak benne, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően áprilisban önálló frakciót tudnak majd alakítani. A parlamenti többség azonban úgy módosította az Országgyűlésről szóló törvényt, hogy a képviselőcsoport alakítására csak a képviselők előző általános választásán országos pártlistát állító és mandátumot szerző, ugyanazon párthoz vagy annak jogutódjához tartozó képviselők jogosultak. Ennek elfogadásával meghiúsult a frakció megalakítása, emiatt anyagi lehetőségektől, valamint hozzászólási jogosultságoktól esett el a párt legalább 2014-ig.

Ennél sokkal hangosabb vihart kavart a bukott miniszterelnök szakdolgozatügye. Gyurcsánynak A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel írt szakdolgozatának 1984. május 9-én készített, egyoldalas bírálatában szereplő szöveg- és szövegrészlet-kritikák oldalszámra vonatkozó utalásai oldalszám szerinti egyezést mutatnak Rozs Szabolcs négy évvel korábbi, azonos című dolgozatával. Az ügy azóta lekerült a napirendről, de a Fidesz szerint sem a rendőrség, sem az egyetem nem tisztázta megnyugtatóan Gyurcsány plágiumügyét, így a gyanú árnyéka most már a volt miniszterelnökön marad.

Júniusban a Népszabadság arról számolt be, hogy egyre több Gyurcsány-szimpatizáns igyekszik vissza az MSZP soraiba vagy legalábbis kacsingat korábbi pártcsaládja felé. A DK mindezt cáfolta, és úgy vélték, a szocialistákhoz való viszony már a lehetséges szövetségi politika és választási együttműködés szemszögéből is értékelendő. Az MSZP stratégiai terveiben az szerepel, hogy adott helyzetben a támogatói bázisuk szinte teljes egészét képes magához vonzani a szocialista párt, és ez is kell legyen a politikai cél. Együttműködés ide vagy oda, a volt kormányfő személye szerintük éppen hogy gátolja és nem segíti a szélesebb együttműködést.

A DK és Gyurcsány imázsrontó szerepét támasztja alá, hogy velük sem az egyre erősebb MSZP, sem az LMP nem kíván együttműködni, valamint Bajnai Gordon is eltávolodott a volt miniszterelnöktől, és nem szeretne vele ismételten szövetséget kötni. A DK „magányosságát” támasztja alá a dunaújvárosi időközi választás is, ahol önállóan indultak, de nem érték el az öt százalékot. Ha nem képesek a jövőben átütő eredményt felmutatni, akkor előfordulhat, hogy kimaradnak a baloldali összefogásból, és így könnyen a parlamenten kívül találhatják magukat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!