Ha a Bayer Gusztos volna, bármit mondhatna, írhatna

Forrás: MTI

Bár hasonlóan kemény szavakat használt a veszprémi tragédia elkövetőiről szólva Gusztos Péter szabad demokrata képviselő, mint a Magyar Hírlapban megjelent publicisztikájában Bayer Zsolt közíró, a kormányszóvivő szerint ez nem lehet ok arra, hogy a szabad demokrata politikus ugyanolyan megítélés alá essen.

A kormányszóvivőt annak kapcsán kereste meg az MTI, hogy a köztelevízióban megszólaló Gusztos Péter – aki később  saját blogjában is közzétette a tévéfelvétel részleteit – úgy fogalmazott, hogy akik Veszprémben megkéselték a kézilabdázókat, „véglények”, akiket „csak azért nem nevez állatiasnak, mert annál jobban tiszteli az állatokat”.
    
A kormányszóvivő elmondta: azért nem reagálnak ugyanúgy Gusztos Péter szavaira, mint Bayer Zsolt publicisztikájára, mert a Magyar Hírlapra vonatkozó döntést nem egy puszta szó, hanem „a szélsőjobboldali ordas eszmék és azok terjesztése” váltotta ki, ezzel pedig az ellenzéki képviselőt nehezen lehetne megvádolni.
    
A Magyar Hírlap ellen a miniszterelnök által kezdeményezett bojkottról szóló kérdésre válaszolva szerdán Orbán Viktor azt mondta: értetlenül áll a „miniszterelnök időutazása előtt”. Mint mondta, „dejá vu” érzése van, ha nem lett volna a közlemény alján a miniszterelnök neve, akkor azt hitte volna, hogy Grósz Károly adta azt ki.

Budai Bernadett kormányszóvivő tegnap közölte, hogy a miniszterelnök azt kéri: az állami tulajdonú vállalatok, az állami intézmények mondják le előfizetéseiket, és ne hirdessenek, reklámozzanak a Magyar Hírlapban a napilapban előző nap megjelent Betelt a pohár című publicisztika miatt. Gyurcsány Ferenc egyben arra utasította Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy készítse elő a megfelelő sajtóetikai vagy jogi eljárást az írással kapcsolatban. Az említett publicisztikában Bayer Zsolt főmunkatárs „gyilkos állatoknak” nevezte a vasárnap hajnali veszprémi késelés elkövetőit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!