Ha van pénz, nincs gyerek, ha nincs, van?

Forrás: index.hu

A gyerekvállalást támogató hazai pénzbeli juttatások és adókedvezmények alapján azt gondolhatnánk, hogy ott születik a legtöbb gyerek, ahol a legtöbb a pénz. Ennek azonban pont az ellenkezője igaz: a szegény országok termékenysége messze lekörözi a gazdagokét. Azonban van egy térség, ahol még a fejlett államokénál is alacsonyabb a gyerekvállalási kedv, ez pedig Közép-Európa.

„Ha sok rá a pénz, sok lesz a gyerek” – nagyjából ebből az alapvetésből indul ki a legtöbb állam népesedési politikája. Ez úgy próbálja ösztönözni a családok gyerekvállalását, hogy több pénzt hagy a gyerekeseknél, vagy akár direkt támogatást ad nekik.

Ez a szemlélet abból indul ki, hogy a családok azért nem vállalnak elég gyereket, mert nincs rá pénzük. Valójában azonban nem ilyen egyszerű a kapcsolat a gazdasági lehetőségek és a népesség változása között.

A Föld lakosságának elmúlt évtizedekben végbement rohamos növekedése – amely eredményeként napokon belül hétmilliárdan leszünk – földrajzilag viszonylag koncentrált. És valószínűleg az marad a következő évtizedekben is, amikor, bár lassuló ütemben, de folytatódik ez a növekedés (a becslések szerint 2100 körül leszünk 10 milliárdan).

Az Index teljes cikke itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!