A Hajdú-Bét ügyében egyedül Bajnai tartozik bocsánatkéréssel

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a Hajdú-Bét ügyében egyedül Bajnai Gordon volt miniszterelnök tartozik bocsánatkéréssel. A kormánypárt így reagált arra, hogy az Együtt-PM közleménye szerint a Kecskeméti Törvényszék nem jogerős ítéletében megállapította: a fideszes Zsigó Róbert a Hajdú-Bét felszámolásáról tett nyilatkozataival megsértette Bajnai Gordon jó hírnévhez való jogát.
    
A Fidesz sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: Bajnai Gordon egész életében mást sem tesz, mint jogászok szoknyája mögé bújva bizonygatja, hogy ő ott se volt. Bajnai Gordon igen megkérdőjelezhető módon szerzett hatalmas vagyont, és amihez csak ért üzletemberként vagy politikusként, ott mindig a magyar állam és a magyar családok húzták a rövidebbet - írták, hozzátéve, hogy csak a Hajdú-Bét baromfifeldolgozó ügyében félezer magyar családot tettek tönkre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!