Három év alatt 81 ezer családnak segített a csok az otthonteremtésben

Az indulása óta eltelt három évben 81 ezer családnak, nagyjából 330 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten.

kdnp.hu – MTI

Novák Katalin annak apropóján összegezte sajtótájékoztatón a csok eredményeit, hogy három éve, 2015 júliusában indult a program, amelyet azóta többször bővítettek, és egyszerűsítették az igénylését. Az államtitkár elmondta: a csok népszerűsége töretlen, a kormány egyre több családnak tud segíteni abban, hogy méltó körülményeket teremtsenek a gyermekvállaláshoz, gyermekneveléshez. Közölte, 2015 júliusa óta több mint 81 ezer családnak segítettek az otthonteremtési programon keresztül, és mivel zömmel négytagú családokról van szó, 330 ezer emberről lehet beszélni.

Az otthonteremtési programon keresztül 232 milliárd forint támogatást fizettek ki - tette hozzá. Mint felidézte, az otthonteremtési program egyik célja az volt, hogy lendületet adjanak az építőiparnak és azon keresztül a gazdaságnak. Novák Katalin szerint a célkitűzés sikeres volt: egy év alatt több mint 30 százalékkal több lakás épült, mint az azt megelőző évben, és az új lakásépítési engedélyek száma alapján arra számítanak, hogy ez a dinamika a jövőben is fennmarad.

A másik célja az volt az otthonteremtési program bevezetésének, hogy segítsék a családokat a gyermekvállalásban. Ez a cél is teljesült, az otthonteremtési programnak köszönhetően 26 ezer olyan család volt, ahol újabb gyermeket vállaltak - jegyezte meg Novák Katalin. Az államtitkár kiemelte: az otthonteremtési program legfontosabb eleme a csok, de kapcsolódik ahhoz kedvezményes hitelfelvételi lehetőség, az 5 százalékos kedvezményes áfakulcs, és 5 millió forintig az áfa-visszaigénylés. Január 1-jétől pedig lehetőség van arra is, hogy ha harmadik vagy további gyerek érkezik, akkor a fennálló jelzáloghitelekből egy-egy milliót elengednek - mondta.

Novák Katalin hangsúlyozta: folytatni fogják a programot, a 2019. évi költségvetésben 242 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. Kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg is van a kormány előtt egy javaslatcsomag az otthonteremtési program további egyszerűsítésére és bővítésére, felmerült például, hogy a kétgyermekesek esetében is biztosítsanak hitellehetőséget. Megjegyezte: bár a kormány döntött arról, hogy 2019 végén kivezetik az új lakásokra vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfát, gondolkodnak egy hasonló, a lakásvásárlóknak nyújtandó kedvezmény bevezetésén. Jelezte: kormánydöntés még nincs a javaslatokról, az legkorábban ősszel várható.

Az államtitkár az óvodai nemzeti neveléssel kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta, a jelenlegi óvodai alapprogramnak nem volt az erőssége a nemzeti nevelés, ezért érdemes ezt "erősíteni". Novák Katalin a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségéről azt mondta, azzal nem tud egyetérteni. Hozzátette, a Nők40 programmal a nők többletteljesítményét ismerik el, kompenzálják, azt, hogy gyereket szültek, kiestek a munkaerőpiacról. Ugyanakkor az államtitkár szerint a nyugdíjkorhatár csökkentése nem realitás, bár azt elismerte: a cél az, hogy minél hosszabb legyen az egészségben eltöltött évek száma a nők és a férfiak esetében is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!