Három milliárd forint támogatást kap beruházásához a Graboplast

Forrás: MTI

A padlógyártó Graboplast Zrt. a következő két évben 8,7 milliárd forint értékű beruházást hajt végre exporttevékenységének bővítésére, amihez egyedi kormánydöntés alapján 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamint Jancsó Péter, a társaság elnök-vezérigazgatója.

Szijjártó Péter felidézte, hogy a beruházások értéke tavaly elérte az 5216 milliárd forintot, 14 százalékkal bővült egy év alatt, amire az elmúlt 17 évben nem volt példa. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tavaly 60 nagy beruházási projektet tárgyalt sikeresen, idén az első fél évben pedig 30-at. A Graboplasté pedig már a harmadik magyar nagyberuházásról szóló bejelentés a héten – hangsúlyozta a miniszter.

Jancsó Péter, az idén 110. évfordulóját ünneplő, teljes egészében magyar tulajdonú Graboplast elnök-vezérigazgatója elmondta, legalább 107 fős létszámbővítést vállaltak, és a 8,7 milliárd forintos beruházás keretében a tatabányai gyáruk bővítése mellett Kecskeméten is fejlesztést terveznek. A cégvezető szerint a Graboplast a beruházás révén Európa meghatározó padlógyártó vállalatává válik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!