Három nap múlva derül ki a jelölt neve

Forrás: MTI

Hétfő este ismerteti az új államfő személyére vonatkozó javaslatát Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a Fidesz-KDNP-frakciószövetséggel – jelentette be a kormányfő szóvivője. Szijjártó Péter a Fidesz elnökségi ülése után elmondta: Orbán Viktor most a jelöléshez szükséges konzultációt folytatta le az elnökségi tagokkal.

Az MTI információi szerint a Fidesz elnöksége egyöntetűen foglalt állást Áder János fideszes európai parlamenti képviselő államfővé jelölése mellett, aki előzőleg már igent mondott a felkérésre.

Korábban Kövér László házelnök azt mondta: van olyan jelölt az államfői posztra, aki vállalná is a tisztséget. Nevet nem mondott, azt ugyanakkor közölte, őt hivatalosan nem kérték fel a posztra.

Arra a kérdésre, hogy az elnökségi ülésen is kinyilvánította-e, amit már korábban kifejtett, azaz hogy Áder Jánost tartja a legalkalmasabbnak a posztra, úgy felelt: mivel véleményét ismerik az elnökségi tagok, ezért erre nem volt szükség.

A Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a képviselőcsoport hétfői ülésén tesz javaslatot az új államfő személyére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!