Hazai és nemzetközi szakszervezeti tiltakozás

Forrás: MTI

A hat legnagyobb magyarországi, szakszervezeti konföderáció és nemzetközi szakszervezetek is szolidaritást vállalnak a ferihegyi sztrájkolókkal, egyben tiltakoznak a munkáltató magatartása és a görög ellenőrök foglalkoztatása ellen.
 
A szakszervezeti konföderációk állásfoglalásukban kifejtik, hogy meglátásuk szerint a Budapest Airport menedzsmentjének magatartása jogellenes, a munkavállalók sztrájkhoz való alkotmányos jogát súlyosan sérti. Bírálatuk szerint a munkáltató a sztrájk kezdete óta nem folytat érdemi tárgyalásokat, miközben sorozatos jogsértésekkel igyekszik a sztrájknak erőszakkal véget vetni.

A munkáltatót egyebek között a jogszabályok betartására, a tárgyalások folytatására szólítják fel, a magyar és nemzetközi hatóságokat pedig arra, hogy lépjenek fel a törvényes állapot helyreállítása érdekében.

Az állampolgároknak is üzennek: „Felhívunk ezért minden felelősségteljes állampolgárt és munkavállalót, hogy levélben, e-mailben, szóval és tettekkel fejezze ki szolidaritását a jogaikért küzdő sztrájkoló dolgozókkal”.

A dokumentumot a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Liga Szakszervezetek– Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, valamint az ÉSZT, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés.

Ugyancsak közleményben szólította fel a BA-t az Európai Közlekedési Szakszervezet arra, hogy hagyjon fel a munkavállalók elleni antiszociális fellépéssel. A szakszervezet meggyőződése, hogy a vita ártani fog a repteret birtokló és üzemeltető német cég, a Hochtief jó hírének. Megjegyzik azt is: az ETF, a LESZ-szel és az RDSZSZ-szel együtt arra kényszerülhet, hogy felszólítsa nemzetközi tagságát, hogy fejezzék ki a ferihegyi repülőtér alkalmazottai melletti szolidaritásukat.

A GSEE görög szakszervezet elnöke, és az EESC (Európai Szociális és Gazdasági Bizottság, EGSZB) Munkavállalói Oldala elnöke levelet juttatott el a Munkástanácsoknak. Ebben kifejezik szolidaritásukat és megerősítik: minden olyan intézkedést elleneznek, amely korlátozza a sztrájkjogot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!