Hazudott a Vasprefektus, tudnia kellett a terrorról

Forrás: MHO

Egy a Magyar Hírlap birtokába jutott dokumentum szerint több mint aggályos Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány pénteki vallomása, amelyet a 2006. őszi rendőri jogsértéseket vizsgáló parlamenti bizottság előtt tett. Sőt, ebből az derül ki, hogyha a Magyar Rádió volt elnöke a bíróságon esküjének megfelelően az igazat, s csakis a tiszta igazat mondta – s mi okunk lenne ebben kételkedni –, akkor a Vasprefektus hazudott a vizsgálóbizottság előtt. Igaz, ott a meghallgatottnak nem eskü alatt kell nyilatkoznia.

Such Györgynek, a Magyar Rádió volt elnökének a Fővárosi Bíróságon tett januári tanúvallomásából az derül ki, hogy Such szóbeli megbeszéléseket – így, többes számban, tehát nem egy alkalommal – folytatott Gergényi Péterrel és Perlaki Sándorral, a VIII. kerület akkori rendőrkapitányával a Magyar Rádió védelmével kapcsolatos teendőkről. Gergényi ezzel szemben a parlamenti bizottság előtt azt állította, hogy nem tudott a rendőrség 2006. szeptember 18. utáni erőszakoskodásairól a Magyar Rádió épületében, de „nagyon sajnálja a történteket”. Nyilatkozata szerint tehát nem volt arról tudomása, hogy a rádió épületében civil embereket gyűjtöttek össze, tartottak fogva, kínoztak meg, és arról sem, hogy megverték, megalázták őket 2006 őszén, amikor az őszödi beszéd kiszivárgását követően zavargások törtek ki. Igaz, Such sem vette észre a rádió udvarán térdeplő, megbilincselt lányokat, a magukat félig eszméletlenül vonszoló fiatalokat, nem hallotta a segítségért rimánkodó, hörgő, asztmás férfit, nem látta a vértócsákat a betonon.

A lap birtokába jutott iratból az is kiderül, hogy a Magyar Rádió védelmére alakszerű írásos határozat nem született – bár a törvény szerint nemzetbiztonságilag kiemelten védett területről van szó –, vagyis a rendőrség gyakorlatilag e nélkül, önkényesen nyilvánította „műveleti területté”, mondhatni, fogolytáborrá a rádió belső udvarát és számos helyiségét. Ismert, hogy a rádió több dolgozója megerősítette az áldozatok vallomásait.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!