Hellert tüntetők fogadták Berlinben

Forrás: MNO

Tiltakozunk az ellen, hogy hamis vádakkal támadják Magyarországot külföldön, és tiltakozunk az ellen, hogy egyesek tagadják az emberi jogok brutális megsértését, kigúnyolják az emberi jogokat – ezekkel a szavakkal magyarázta Vida Péter, hogy az általa alapított Szövetség a Német-Magyar Párbeszédért egyesület miért szervezett tüntetést Berlinben a Világkultúrák háza elé.

Vida Péter a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta, a tüntetés apropóját az adta, hogy Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós szombaton pódiumbeszélgetésen vett részt a baloldali német napilap, a Tageszeitung által rendezett médiakongresszus keretében. A beszélgetés címe: Cenzúra Magyarországon – Veszély Európa számára? – Orbán médiatörvénye és az európai sajtószabadság. A beszélgetés harmadik résztvevője Gergely Márton, a Népszabadság lapszerkesztője volt.

„Az a Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós lép fel, akik az állítólagos magyarországi cenzúráról beszélnek. Bánt bennünket, magyarokat és németeket egyaránt, hogy azok az emberek féltik a demokráciát, az emberi jogokat, azok uszítanak Magyarország ellen, akik saját maguk tagadták az emberi jogok megsértését” – emlékeztetett Vida Péter Heller Ágnes egy brüsszeli fórumon elhangzott kijelentéseire, miszerint a 2006-os magyarországi tüntetések után senkit sem kínoztak meg, a békés megemlékezőkre nem lőttek rá gumilövedékekkel.

Heller Ágnest szombaton magasba emelt transzparensekkel – „Utasítsuk el az erőszakot, éljünk demokráciában!”, „Heller: Nem lőttek!”, „Tiszteletet Magyarországnak is!” – fogadta a tüntetők kis csoportja a berlini Világkultúrák háza előtt. Mint Vida Péter elmondta, szervezete – amelynek német tagjai is vannak – mindössze néhány hete alakult, „főleg azért, mert az utóbbi hetekben, hónapokban láttuk a magyar nép szabad akarata ellen zajló támadásokat. Szeretnénk jelét mutatni annak, hogy a német és a magyar népet barátság köti össze, ezt szeretnénk ápolni, illetve hangot adni annak, hogy mindenki tartsa tiszteletben a magyar nép szabad akaratát”. (rá)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!