Helyesli a brit filözófus a magyar tárgyalási stratégiát

Forrás: MNO

Helyesen teszi Orbán Viktor, hogy a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokon – jelentette ki egy interjúban az ismert konzervatív brit filozófus, Roger Scruton. Mint mondta, az IMF-et olyanok vezetik, akik a politikán kívül semmihez sem értenek. Bírálta a német politikai vezetést is, amely szerinte azért próbálja szélsőségesnek beállítani a magyar miniszterelnököt, hogy feledtesse a náci múltat.

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában azt mondta az IMF/EU-tárgyalásokkal kapcsolatban: megközelítésbeli különbség van a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a magyar kormány gondolkodása között. „Ez helyes, mert ők a pénzért felelősek, mi pedig több mint tízmillió magyarért.” A miniszterelnök ugyanakkor jelezte, abban a tekintetben, hogy mit kell tenni, a várakozásokhoz képes sokkal nagyobb egyetértés van.

Orbán Viktor ismét megerősítette, hogy az IMF-fel való kapcsolat nem érzelmi kérdés, van, amikor tud segíteni az IMF, van, amikor nem.

A szociális kiadások lefaragását és az egykulcsos személyi jövedelemadó módosítását is kérte a kormánytól az IMF és az unió – mondta a múlt héten a Hír Televíziónak Varga Mihály. Szerinte a megbeszéléseken több kérdésben egyetértettek a nemzetközi szervezetek képviselőivel, sok területen viszont még vita van. A politikus nem zárta ki, hogy a kormány átírja a tranzakciós illetéket, a közszféra létszámának radikálisabb, gyorsabb csökkentésével viszont nem értettek egyet a valutaalappal. Az IMF közleményében azt írta: kulcsfontosságúnak tartják a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartását. Az Európai Bizottság üdvözölte a magyar kormány elkötelezettségét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!