Hétcsoda Élménytábort szervez hátrányos helyzetű gyerekeknek a Vöröskereszt

Forrás: MTI

Hátrányos helyzetű gyerekeknek szervez tábort a Vöröskereszt július 31. és augusztus 4. között Zánkán. A Hétcsoda Élménytáborral hidat szeretnének képezni egészségesek, fogyatékossággal élők, bevándorlók, kisebbségi, gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő vagy hátrányos helyzetben élő gyermekek között.

Az ötven fős zánkai Hétcsoda Élménytábor legfőbb célja, hogy pozitív élményeket adjon a gyermekeknek, de az önkéntes munkát is népszerűsíteni kívánja – olvasható a Vöröskereszt közleményében.

A szervezők érdekes programokkal és foglalkozásokkal készülnek: lesz környezettudatos projektdélután, biopiknik és a mozgásra is nagy hangsúlyt fektetnek a tábor szervezői. A legfontosabb program a színcsoport foglalkozás lesz, ahol a gyerekek pszichoszociális fejlesztése zajlik majd játékos formában. A zenehajón az X-Faktor tehetségkutató felfedezettjei mellett az Animal Cannibals is koncerttel készül a gyerekeknek.

Az idei tábor költségeinek előteremtése egy rendkívüli összefogás eredménye: a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt önkéntesei márciusban több mint 360 ezer forintot gyűjtöttek össze, a nemzetközi Cargill cég 1,2 millió forintos támogatás mellett dolgozók önkéntes munkájával is támogatta a Hétcsoda Élménytábor létrejöttét. Emellett néhány nagyobb vállalat termékei felajánlásával segítette a Vöröskereszt akcióját.

A humanitárius szervezet az elmúlt 35 évben több mint kétezer tábort, kirándulást szervezett, ezzel több mint 100 ezer hátrányos helyzetű gyermeknek szerzett különleges élményeket. A Vöröskereszt a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek részére már a két világháború között is rendezett fejlesztőtáborokat, 1979-ben a Gyermekek Nemzetközi Éve alkalmából pedig megtartotta mozgássérült gyermekek részére kialakított első táborát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!