Hinnünk kell a keresztény demokrácia győzelmében

A magyar miniszterelnök tusványosi elemzése a világ változásairól pontos helyzetképet adott - áll a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleményében. Előadásában PC nélküli változatban elemezte a politikai, gazdasági és társadalmi valóságot. A múltra támaszkodó jövőkép hitelesen hangzott és a realitásokat vette sorra. A miniszterelnök a kormányzás terveit vetítette a hallgatóság elé. Felvázolta a 15 milliós nemzet járható útvonalát.

kdnp.hu – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

Nekünk, civileknek a taktikai és stratégiai útmutatás után dönteni kell arról, hogy ezt az irányt követjük vagy sem. A hétköznapok során hinnünk kell a keresztény demokrácia győzelmében, amihez bizalommal adhatjuk konstruktív munkánkat. Orbán Viktor tusványosi beszéde után percekkel, az ellenzéki pártok negatívan reagáltak.

Gyanítjuk, hogy szokásos módon meg sem kérdezték híveiket, hiszen itthon és Brüsszelben előírt követett stílus, megmondani az embereknek, hogy mit gondoljanak. 2019-ben az EP választásokon a népfelség intézménye fog diadalmaskodni és az elfuserált múltról kemény ítéletet alkotni. Európa szó szerint is a józan politikusok felelős irányítása alá kerül, ahol a nemzetek szuverenitása, a családok identitása és a szubszidiaritás támadhatatlan örök érték marad. Ismét beigazolódott, hogy április 8-án nemzetünk jól választott.

CÖF-CÖKA vezetősége

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!