Hiteltelen a baloldal aggodalma

Forrás: MTI

A Fidesz álláspontja szerint teljesen hiteltelen a baloldal színlelt aggodalma a Quaestor-károsultakért, hiszen a szocialisták soha nem a károsultak, hanem a csaló brókerek pártján álltak.

A Fidesz-frakció sajtóosztálya közleményében arra reagált, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) kérdéseket tett fel a Quaestor-ügyben. Az MSZP azt firtatta, miért engedik ki a végelszámolással fizetési kötelezettsége alól a Quaestor Financial Hrurira Kft.-t. A DK pedig arra szólította fel a kabinetet, számoljon be arról, milyen szerepet játszott a brókerbotrányban a Magyar Nemzeti Bank.

A nagyobbik kormánypárt hangsúlyozta: az MSZP a kormányzása idején megszüntette a brókercégek ellenőrzését, lehetővé tette a brókercsalásokat, és idén júniusban még a parlamentben sem támogatta a brókercégek ellenőrzését megszigorító törvényjavaslatot.

A Fidesz szerint bár a baloldal mindent megtett, hogy megakadályozza, a kártalanításhoz minden törvényi feltétel adott.

Hozzátették: a 6 millió forint alatti kártalanítás elkezdődött, az efölötti végrehajtását pedig a bankok akasztották meg. A Fidesz szerint a bankok világossá tették, hogy nem hajlandók teljesíteni fizetési kötelezettségüket, az Országgyűlés döntését megtámadták, és beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz.

A közlemény szerint a Fidesz bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság ítélkezési szünete után mielőbb döntést hoz az ügyben és teljesül a parlament akarata: a szocialista brókerbotrányok minden áldozata hozzájut a kártalanításhoz, a csaló brókerek pedig börtönbe kerülnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!