Hiteltelen a Jobbik bevándorlással kapcsolatos álláspontja

Forrás: MTI

A Fidesz teljesen hiteltelennek tartja a Jobbik bevándorlással kapcsolatos álláspontját – mondta Tuzson Bence, a nagyobbik kormánypárt frakciójának szóvivője szombaton az MTI-nek.

A Fidesz-frakció szóvivője azt mondta: pénteken egyértelműen kiderült, hogy „a szélsőséges párt emberei bevándorlókkal üzletelnek, pénzért szállítanak bevándorlókat Budapestre".

Tuzson Bence közölte: Kiss Róbert „szégyenteljes lebukását követően" továbbra is várják Vona Gábor Jobbik-elnök válaszát: mióta üzletelnek a jobbikosok a bevándorlókkal.

A Napi Gazdaság pénteki számában írt arról, hogy illegális bevándorlók Budapestre utazásának megszervezésével gyanúsítja a rendőrség a Jobbikhoz közel álló egykori Új Magyar Gárda kapitányát, Kiss Róbertet és társát, akiket a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége kedden hajnalban Röszke térségében fogott el.

A fideszes politikus hangsúlyozta: minden magyar embernek joga van tudni, hogy hány jobbikos érintett a bevándorlókkal való üzletelésben, a Jobbiknak választ kell adnia arra is, hogy „az embercsempészet bevételeiből jutott-e a pártkasszába".

A miniszterelnök szombati tusnádfürdői beszédére reagálva a Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, a párt alelnöke azt írta: a Jobbik szerint ha a miniszterelnök valóban a nemzetek önrendelkezésén alapuló Európáért és „a magyar Magyarországért" aggódik, akkor a többi között kezdeményeznie kell az önálló határőrség visszaállítását és annak a lehetőségnek a megteremtését, hogy a gazdasági céllal Magyarországra érkező migránsok visszafordíthatók legyenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!