Hogyan lesz 12 millió forintból egymilliárd?

Forrás: Magyar Hírlap

Áron alul értékesítette tizenkétmillió forintért a tatabányai erőműhöz tartozó bánhidai telephely huszonhárom hektáros területét a Nemzeti Földalapkezelő – állítja Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója. Ráadásul a földértékesítés teljes titokban, még 2007 decemberében történt. A Vértesi Erőmű Zrt. állami tulajdonban lévő területét egy magáncég, az Atyánszky Györgyhöz köthető Biopetrol Kft. szerezte meg. A volt kisgazda politikust a szolnoki bíróság 2001-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csődbűntett miatt. „Az értékesítés jogszabályellenes volt. A Biopetrol Kft. végezte a telephely értékbecslését, majd érdekes módon azon az áron is köttetett meg a szerződés, ráadásul az adásvételi szerződést is a vevő készítette”– jelentette ki Budai Gyula.

„A Biopetrol Kft. jelen pillanatban több százmillió forintért, sőt egyes, túlzónak egyáltalán nem nevezhető hírek szerint már egymilliárdért árulja a tizenkétmillió forintért megvásárolt területet” – mondta a Magyar Hírlapnak Bencsik János, Tatabánya polgármestere. A földeladás kapcsán Budai Gyula az ügyészséghez fordul, és büntetőfeljelentést tesz hűtlen kezelés miatt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) az MTI információja szerint jelezte, már február 5-én belső vizsgálatot kezdett az ügyben. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!