Hollik istván: A főpolgármester nem válaszolt a Pesti úti idősotthonnal kapcsolatos kérdésekre

Mindeddig nem válaszolt a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban a kormánypártok által feltett kérdésekre Karácsony Gergely főpolgármester - jelezte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján írja a magyarhirlap.hu.

kdnp.hu – Magyar Hírlap

Felidézte: pénteken arról érdeklődtek a magyar emberek nevében, igaz-e, hogy a járvány kitörésekor és utána hetekig nem volt főállású orvos az otthonban, igaz-e az, hogy hagyták távozni a korábbi orvost, aki visszavonta ugyan a járvány miatt felmondását, de munkájára az intézmény nem tartott igényt.

Arról is érdeklődtek, hogy írattak-e alá titoktartási nyilatkozatot a korábbi orvossal, és ha igen, ezt miért tették, „mit kell titkolni”. Mindezt közlése szerint most azzal egészítették ki, igaz-e, hogy a mai napig nincs a Pesti úti idősotthonban orvos.

Emlékeztetett arra: a fővárosi önkormányzat által fenntartott intézményben kétszáznál is többen fertőződtek meg koronavírussal, ami a hazai betegek egyhetedét jelenti, így nyugodtan kimondható, hogy ez az ország első gócpontja.

Meg kell vizsgálni a fenntartó felelősségét is - fogalmazott Hollik István, aki kérdésre válaszolva azt közölte, a politikai felelősség megállapítására ötévente nyílik módjuk a választópolgároknak, az önkormányzati választáson.

Egy másik kérdésre a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: amikor a kormányzat részvállalást kért a településektől a koronavírus-járvány elleni védekezésből, az ellenzéki vezetésű önkormányzatok arról beszéltek, hogy ellehetetlenítik a működésüket, „ehhez képest rendeleti úton béreket emelni, azt gondolom, eléggé felháborító”.

Kifejezetten visszásnak nevezte azt is, hogy rendeleti úton olyan embert tesznek egy fővárosi cég igazgatósági tagjává Rusznák Imre személyében, „aki a 2010 előtti Demszky-korszak legsötétebb parkolási ügyeiben volt benne”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!