A HÖOK szerint nem történt előrelépés a tárgyalásokon, demonstrációt terveznek

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint nem történt előrelépés az új felsőoktatási törvényről a minisztérium vezetőivel folyatott megbeszélésen; a hallgatói szervezet megtartja október 27-re meghirdetett demonstrációját.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Belső lapos

Nagy Dávid, a szervezet elnöke azt mondta, a lényegi dolgokban továbbra sincs egyetértés.

Azzal kapcsolatban, hogy a hallgatói szerződésekre vonatkozóan nyilvánosságra hozott törvény megengedő, azt mondta: az államilag finanszírozott hallgatókkal kötelező lenne szerződést kötni, és erre annak lenne lehetősége, aki önköltséges formában tanul.

A HÖOK elnöke ugyanakkor előremutatónak nevezte Halász János parlamenti államtitkár javaslatát, hogy az egyeztetések a normaszöveg szintjén folytatódjanak. Ezen részt vesznek - jelezte.

A hallgatói szervezet ugyanakkor az október 27-i tüntetéstől nem állt el, azt megtartják az oktatási államtitkárság épülete előtt - mondta Nagy Dávid.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az egyeztetések után újságíróknak úgy nyilatkozott, folytatódnak az egyeztetések az új felsőoktatási törvény két legvitatottabb pontjáról, a hallgatói szerződésekről és az önköltséges képzésről.

Hoffmann Rózsa szavai szerint napokon belül kidolgoznak két-három hallgatói szerződésmintát, a HÖOK képviselői ugyanis azt mondták, hogy ez a passzus mindaddig vitatott pont marad, amíg a hallgatói szerződés tartalmát nem ismerik.

Az államtitkár ebből azt a következtetést vonta le, hogy ha gyorsan kidolgoznak néhány mintaszerződést, akkor megvan a közös tárgyalási alap. Azt kérte, a hallgatók is tegyenek javaslatot - közölte, hozzátéve: magától értetődő, hogy munkahelyet kell biztosítani, mert különben a szerződésnek az állam részéről nem lesz meg a feltétele.

 

Egyetemi hallgatók demonstráltak Szombathely főterén a felsőoktatásban tervezett változtatások ellen.  

A tüntetésen a szervezők becslése szerint mintegy négyszáz diák vett részt. A hallgatókból és mintegy tucatnyi szakszervezeti aktivistából álló menet együtt érkezett meg a demonstráció helyszínére, közben a szakszervezetek képviselői sípokat fújtak és a Liga, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Vasutasok Szakszervezetének zászlóit, valamint nemzetiszínű zászlókat lobogtattak.

Kéri Péter, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja (SEK) hallgatói önkormányzatának elnöke a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának október elsején Pécsett elfogadott nyilatkozatát olvasta fel, amelyben a felsőoktatási törvénytervezet több pontját elutasították, illetve kifogásolták.

A nyilatkozatban foglaltakat a SEK hallgatói önkormányzata azzal egészítette ki, hogy az 50 éves felsőoktatási múltú Szombathely maradhasson továbbra is egyetemi város - hangoztatta. Az államilag támogatott hallgatói helyek várható csökkentése ugyanis félelmeik szerint különösen érzékenyen érintené a Szombathelyen jelentős bölcsészképzést, és a SEK más intézményekhez csatolását jelentené - fűzte hozzá.

Horváth Csaba, az MSZOSZ nyugat-dunántúli regionális képviseletének vezetője a kormánynak a munka világát érintő, szerinte átgondolatlan és felelőtlen lépéseit bírálta. "Az új munka törvénykönyve kevesebb bért és nagyobb kiszolgáltatottságot jelent" - mondta.

A hallgatók Puskás Tivadarnak (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármesterének, a város KDNP-s országgyűlési képviselőjének szerették volna átadni petíciójukat, de a politikus nem volt jelen, végül a közgyűlés két szocialista képviselője vette át a dokumentumot.

A tiltakozás gyertyagyújtással ért véget, mint a szervezők jelezték, a demonstrálók csendes főhajtással adóztak "a halálra ítélt felsőoktatásnak".

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!