Hospodárské Noviny: Milos Zeman felsorakozott Orbán, Fico és Kaczynski mellé

Forrás: MTI

Milos Zemannak, az újonnan megválasztott cseh köztársasági elnöknek sok közös vonása van Közép-Európa több erős, karizmatikus és populista vezetőivel, Orbán Viktorral, Robert Ficóval és Jaroslaw Kaczynskivel – állítja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.

„A múlt démonainak a megidézése mellett nincs ellenére, hogy bármit felhasználjon, ami hozzásegítené a hatalomhoz, bár a három említett politikustól eltérően nem áll rendelkezésére erős pártapparátus" – írja keddi kommentárjában Martin Ehl, a lap külpolitikai rovatának vezetője.

Felhívja a figyelmet arra, hogy Zeman erős nyilatkozatai, amelyek Csehországban nem keltenek különösebb figyelmet, külföldön elfogadhatatlanok lehetnek. Példaként emlékeztet: amikor Zeman 2002-ben a szudétanémeteket Hitler ötödik hadoszlopának és hazaárulóknak minősítette, Gerhard Schröder német kancellár lemondta prágai útját.

Hasonló helyzet állhat elő az Európai Unióval szemben is. „Zeman kinyilatkoztatott Európa-pártisága és a nacionalizmus brutális kihasználása valahogy kizárják egymást" – jegyzi meg a szerző. Hozzáteszi: a külföldi megfigyelők örülnek, hogy Zeman euroföderalistának minősíti magát. A mondat másik felét – amikor Zeman az egyik vitában azt mondta, hogy Oroszországot is el tudja képzelni az EU-tagok között – azonban már nem hallották meg.

Nagyon valószínű, hogy Zeman nem úgy fog viselkedni Brüsszelben, mint Václav Klaus, ugyanakkor semmiképpen sem lesz egyike a kisebb országok vezetőiből álló azon csoportnak, amelynek tagjai kezes bárányként viselkednek az EU-ban. Ettől (Zeman) – akárcsak Klaus – sokkal nagyobb nacionalista, ami ismét Fico, Orbán és Kaczynski mellé állítja őt.

Martin Ehl emlékeztet arra, hogy Zeman soha nem bírálta Oroszországot és az ottani rendszert, és az orosz lapok szerint is olyan emberekkel van körülvéve, akiknek az érdekei összefonódnak az orosz vállalkozók érdekeivel. Az is biztos, hogy a dalai láma és a Pussy Riot támogatása Zeman részéről nem fenyeget – zárja kommentárját a tekintélyes újság.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!