Huszonegy milliárd jut pályázat útján kiegészítő bérkompenzációra

Forrás: MTI

Indul a 21 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett kiegészítő bérkompenzációs pályázat, amelyen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várakozása szerint 450-650 ezer munkavállaló juthat 2-3 százalékos bérkiegészítéshez – jelentette be Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A 21 milliárd forint pályázati keretből azok a cégek pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra, amelyeknek gondot okoz az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben – mondta az államtitkár.

Czomba Sándor közölte: a pályázat beadására 30 nap, az elbírálásra további 30 nap áll rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy a munkáltatók júliusban hozzájuthatnak az igényelt kompenzáció 70 százalékához, a további 30 százalékhoz pedig szeptemberben.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára arra buzdította a munkaadókat, hogy minél többen pályázzanak a korábban meghirdetett 100 milliárd forintos, illetve a 21 milliárd forintos kiegészítő bérkompenzációs pályázatra. Egyúttal arra figyelmeztette a kormány képviselőjét, hogy jövőre is szükség lehet a kompenzációra annak érdekében, hogy a munkaadók képesek legyenek megtartani dolgozóikat a megemelt minimálbér, illetve szakmai bérminimum miatt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!