Húzóágazat lehet az egészségturizmus

Forrás: inforadio.hu

Üdvözlendő lépésnek tartja a kormány azon döntését a Szállodaszövetség elnöke, hogy az egészségturizmus fejlesztése az Új Széchenyi-terv egyik központi eleme. Erdei János szerint ahhoz, hogy a tervezett 700 ezer fős foglalkoztatást elérjék az ágazatban, a kereslet növekedésére és vonzó gazdasági környezet kialakítására is szükség van.
 
Erdei János reméli, hogy a turizmus egyéb ágaiban (például a konferencia-, a városi vagy falusi turizmusban) is megnyílik a fejlődés útja.

A cél az, hogy 10 év múlva 700 ezer ember dolgozzon a turizmusban, vagyis kétszer annyian, mint most – mondta a szállodaszövetség elnöke az InfoRádiónak. A szakember  szerint ehhez növelni kell a keresletet, és olyan gazdasági körülményt kell teremteni, amelyben érdemes befektetni a turizmusba.

Kiemelte, hogy az elmúlt három évben dinamikusan fejlődtek Magyarországon a wellness szállodák kapacitásai, sokban benne van a lehetőség, hogy bekapcsolódjanak az egészségturizmusba, hozzátette azonban, hogy először a meglévő kapacitásokat kell jobban értékesíteni

Erdei János beszélt arról is, hogy Nyugat-Magyarországon nagy piaca van a fogturisztikának, amelyben az elmúlt 10 évben egyik piacvezetővé váltunk Európában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!