Ismét hat százalék feletti reálbér-növekedés márciusban

Forrás: KSH, kormany.hu

A KSH gyorstájékoztatója szerint az elsődleges munkaerőpiacon a 2014. január-márciusi időszakban a nemzetgazdaságban mért bruttó és nettó átlagkeresetek is 6,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A fogyasztói árak stagnálása mellett így ebben a kategóriában január-márciusban 6,4 százalékos reálbér-emelkedésről beszélhetünk, ami tovább segíti a lakossági fogyasztás növelését, és ezen keresztül a gazdaság bővülését.

A 2014. január–márciusi időszakot tekintve a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete a nemzetgazdaságban közfoglalkoztatással együtt 229 800 forint volt. A vállalkozásoknál foglalkoztatottak átlagosan 246 600 forintot kerestek, míg a közszférában dolgozók – a közfoglalkoztatottakat nem számítva –231 800-at. A vállalkozásoknál a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 5,5 százalékkal, a közszférában pedig 9,0 százalékkal növekedtek átlagosan, mindkét esetben a közfoglalkoztatottak nélkül számítva.

A havi adatokat tekintve, az év harmadik hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 236 200 forint volt a nemzetgazdaságban, amely 2,8 százalékkal magasabb az előző évi adathoz viszonyítva. A nettó bér – amely 154 700 forintot tett ki – szintén 2,8 százalékkal emelkedett 2013 márciusához képest. Az év harmadik hónapjában mért, rendkívül alacsonynak mondható 0,1 százalékos inflációval számolva 6,3 százalékos reálkereset-növekedést láthatunk márciusban az elsődleges munkaerőpiacon. A közfoglalkoztatottak létszámarányának növekedését is számítva az átlagos reálbér emelkedés 2,7 százalékos.

A reálbérek folyamatos emelkedése mellett a Kormány egyik fő célja, hogy tartósan 4 millió felett tartsa a foglalkoztatottak számát, a munkanélküliséget pedig – az ún. súrlódásos munkanélküliség szintjére – 4 százalék alá csökkentse.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!