Ismét meghosszabbítja a kormány a lejárt okmányok érvényességét

A koronavírus-járvány terjedésének, valamint a személyes találkozások számának csökkentése érdekében a kormány mérsékli az állampolgárok ügyintézési terheit, ezért meghosszabbítja a lejáró személyi okmányok érvényességét – tájékoztatta a Miniszterelnökség szombaton az MTI-t.

kdnp.hu – MTI

A november 4. után lejáró igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig még használhatók maradnak. Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, március 11. és július 3. között jártak le, de akkor meghosszabbította a kormány az érvényességüket – írták.

Hangsúlyozták, hogy a szabályozás kizárólag a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos okmányokra terjed ki. A lejárt érvényességű okmányok csak hazánk területén maradnak használhatók, azokat külföldön nem fogadják el.

A rendelet ugyanakkor nem vonatkozik a július 3. és november 4. között lejárt okmányokra, így azokat meg kell hosszabbíttatni – hívták fel a figyelmet.

A járvány elleni védekezés elősegítése érdekében november 11-étől a kormányhivatali ügyfélszolgálatokon – így a kormányablakokban és az okmányirodákban is – kizárólag előzetes időpontfoglalást követően lehet ügyeket intézni. A kormányablakba történő időpontfoglalásra online az idopontfoglalo.kh.gov.hu vagy a megújult magyarorszag.hu oldalon, illetve a 1818-as ingyenesen hívható telefonszámon van lehetőség - tájékoztatott a Miniszterelnökség.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!