Január 20-án tárgyal Fellegi az Európai Bizottság illetékesével

Forrás: MTI

Január 20-án, vagyis jövő pénteken találkozik Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke Fellegi Tamással, a nemzetközi pénzügyi tárgyalások folytatásával megbízott magyar tárca nélküli miniszterrel Brüsszelben - jelentette be az uniós javaslattevő-végrehajtó testület keddi sajtótájékoztatóján Amadeu Altafaj-Tardio, Rehn szóvivője.

Fellegi ezen a héten az Egyesült Államokban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőivel folytat tárgyalásokat. A magyar kormány korábban jelezte igényét arra, hogy elővigyázatossági hitelmegállapodást kössön az IMF-fel és az Európai Bizottsággal.

Az uniós testület a minap értésre adta: Rehn nyitott arra, hogy találkozzék Fellegivel, de ez önmagában még nem jelenti a hiteltárgyalások hivatalos megkezdését. Az Európai Bizottság azt is közölte, hogy Brüsszel a magyar jegybanktörvény kérdésének rendezésétől tette függővé a magyar hitelkeret-kérelemről való tárgyalási hajlandóságát. A december 30-án elfogadott törvény tervezete ugyanis az Európai Bizottság megítélése szerint ellentmondott a jegybanki függetlenség uniós jogi követelményének.

Az Európai Bizottság – legutóbbi tájékoztatása szerint is – folyamatosan elemzi a tavalyi év végén az új alaptörvénnyel kapcsolatban a magyar parlament által elfogadott sarkalatos törvények EU-joggal való összeegyeztethetőségét.

Újságírói kérdésre válaszolva Amadeu Altafaj-Tardio három olyan témát említett, amely szerinte felmerülhet Rehn és az általa pénzügyminiszterként említett Fellegi jövő pénteki találkozóján. Az első a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás kérdése, a második a magyar részről igényelt elővigyázatossági hitelmegállapodás ügye, a harmadik pedig – Brüsszel felvetéseként – a magyar jegybanktörvény.

A szóvivő egyúttal hangsúlyozta: az Európai Bizottság és a magyar vezetők között a Rehn-Fellegi személyes találkozó előtt is mód van konzultáció folytatására, erre rendelkezésre állnak a kommunikációs csatornák.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!