Jelentős az érdeklődés a kapacitásbővítési pályázatok iránt

Forrás: MTI

Több mint 1600 vállalkozás pályázott a hónap elején megjelent, a kis- és középvállalkozásoknak szánt kapacitásbővítési beruházásokhoz igényelhető európai uniós támogatásra – olvasható a Napi Gazdaságban.

A lap a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatására hivatkozva azt írta, a legnagyobb érdeklődés a mikro-, kis- és közepes vállalkozások kapacitásbővítési beruházásainak támogatására kiírt tenderek iránt mutatkozott, erre a felhívásra július 23-ig 1324 cég jelentkezett. A kapacitásbővítési beruházásokat támogató pályázat kerete 20 milliárd forint, ebből 10 milliárd forintra a szabad vállalkozási zónákban – iparági megkötés nélkül –  pályázhatnak a vállalkozások.

A termelésikapacitás-bővítésre elsősorban a közép-magyarországi régión kívül működő feldolgozóipari vállalkozások kaphatnak támogatást, erre a célra összesen 65 milliárd forint áll rendelkezésre, amire eddig összesen 306 cég nyújtott be beruházási tervet.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!