Jelentősen javult a magyar légierő helyzete

Forrás: MTI

Az elmúlt öt évben nőtt a kiképzett pilóták és a műszaki személyzet létszáma, több és jobb kiképzést valósult meg, jelentősen nőtt az illetmény és új képességek megszerzésével jelentősen javult a magyar légierő helyzete – mondta a honvédelmi miniszter pénteken Kecskeméten, a légibázison tartott sajtótájékoztatón. Hende Csaba közölte: a pilóták létszáma 20-ról 32-re, a kiképzett műszaki személyzeté 56-ról 91-re nőtt, a repülési órák és a szimulátorban eltöltött órák száma 2009-ben száz órát visszaesett, összesen 1484 óra volt, ez 2014-re 2632 órára emelkedett. Hozzátette, a pilóták átlagilletménye jelenleg 503 ezer forint, amely ebben az évben 555 ezer forintra nő, de ehhez egyéb juttatások is hozzáadódnak. Hende Csaba hangsúlyozta: a két, balesetet szenvedett Gripen repülőgép kiesése ellenére a magyar légierő minden nemzetközi kötelezettségének eleget tud tenni, és továbbra is elsőrendű feladata a magyar légtér védelme.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!