A Jobbik becsapja a gazdákat

Forrás: MTI

A Fidesz álláspontja szerint a Jobbik becsapja, kihasználja és hergeli a magyar gazdákat.

A nagyobbik kormánypárt közleményében reagált a jobbikos Magyar Zoltán szerdai sajtótájékoztatójára, ahol az ellenzéki politikus arról beszélt: elfogadhatatlannak tartják az állami termőföldek eladásának ötletét, és parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik az ügyben.

Ahogy minden ügyben, a Jobbik a földügyekben is mást mond és mást cselekszik. Miközben azt ígérik nekik, hogy megvédik őket, a baloldallal együtt nem szavazták meg sem a magyar termőföld védelmét garantáló alaptörvényt, sem a helyben lakó magyar gazdákat védő új földtörvényt – mutatott rá a Fidesz.

Hangsúlyozták: a Fidesz véget vetett a szocialisták által működtetett agrártámogatási rendszernek, amelyben az állami földek és az agrártámogatások döntő részét is a nagybirtokosok kapták, és mindössze hatszázan osztozkodtak az állami földeken, sok magyar földet zsebszerződésekkel a külföldiek kezére játszották át. Az új földpolitika működik, egyre csökken a nagybirtokok, és egyre nő a kisbirtokok aránya, a családi gazdaságok és a fiatal gazdák száma is jelentősen emelkedett. Az a cél, hogy a földek 80 százalékát családi gazdaságok, földművesek műveljék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!