Jövő szombaton tartják a Református egység fesztivált

Forrás: MTI

Jövő szombaton tartják Debrecenben a Kárpát-medencei református összefogás ünnepét, a Református egység fesztivált, amelyen az egyház sokszínű, gazdag programmal mutatkozik be - jelentette be Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Budapesten sajtótájékoztatón.

Bölcskei Gusztáv közölte: a fesztiválon a 90. zsoltárból vett Legyenek láthatóvá tetteid! mottó jegyében szeretnék megmutatni, miként van jelen az egyház a társadalom különböző generációinak életében. Az esemény csúcspontja a délután a Nagytemplom előtt tartandó úrvacsorás istentisztelet lesz.

Mint mondta:  nemcsak az említett debreceni esemény, hanem a jövő péntek és vasárnap között zajló budapesti református zenei fesztivál és a most hétvégi országos Szeretethíd program is a Kárpát-medencei összefogás részét képezi.

Tarr Zoltán református zsinati tanácsos rámutatott: a Református egység fesztivál egységünk megélése, amely hozzájárul a békességhez és az egymásra figyeléshez, ugyanakkor gondolnak arra is, hogy egyetlen közösséget se bántsanak meg ezzel. Beszámolt arról is, hogy amikor más országok egyházainak képviselőivel találkoznak, egyre kevesebb értetlenkedést tapasztalnak a református egységet illetően.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!